Magyarország Tortája 2023. – A DÖNTŐS TORTÁK
A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhetedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt hatalmas érdeklődés kíséri, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.
A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület. Idén az új, kreatív ötletek mellett, olyan specialitásokkal is lehetett nevezni, amik már korábban bizonyítottak a cukrászdákban és megfeleltek az idei versenykiírásnak.
Az idei verseny újdonsága volt, hogy az alábbi, nemzeti értékekből és Hungarikumokból összeállított alapanyagkosárból minimum egyet fel kellett használni a nevezett tortáknál:
újfehértói fürtös meggy,
kalocsai fűszerpaprika-őrlemény,
tokaji aszú,
magyar akácméz,
gyógynövények (pl. kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring, vagy kakukkfű)
Idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről, a versenyre 35 torta nevezése érkezett. Érdekesség, hogy bár a választható alapanyagok közül csak egyet volt kötelező felhasználni, sok versenyző akár két-három összetevőt is kombinált a tortájában.
A kötelező elemek és a gyümölcsök mellett idén több tortában megjelent a tejbegríz és a sajt, a választható gyógynövények közül pedig szinte mindegyiket használták a versenyzők.
Az idei döntős torták a következők:
BETYÁROS MÁLNA – Füredi Krisztián – Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső
CSERSZEGI FŰSZERES-MANDULÁS TORTA – Németh Béla – Sütibolt, Keszthely
MANDULA KAJSZI – Sztaracsek Ádám – Jánoska Cukrászda, Komárom
MERENGŐ – Szabóné Tarján Barbara – Nonna Desszertbár, Szada
SPICCES FÜGE RESPEKTUS – Lakatos Pál – Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós
TIHANYI ECHO – Antipina Iuliia – Cakes & More by Garannikova, Budapest
A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri a hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolják, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.
A 2023-as szakmai zsűri tagjai:
Béres Anett (Borkonyha és Textúra éttermek, Budapest)
Fehér Judit (Created by Judit, Győr)
Gerő Eszter (Sütizz, Budapest)
Karikó Orsolya, a tavalyi verseny győztese (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)
Andrész Zoltán (Andrész Cukrászda, Biatorbágy)
Karl Zsolt (Karl Cukrászda, Dunaharaszti)
Mészáros Gábor, a zsűri elnöke (Mészáros Cukrászda, Szombathely)
A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával idén is megrendezi a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. Az első zsűrizést követően, melyet 2023. április 20-án tartanak, a döntőre júniusban kerül sor a Magyarország Tortája döntővel párhuzamosan.
Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd.