BorokProgramok

Borparádé Budapest 2023.

A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói egyetemi tárgyuk keretein belül egy társadalmi felelősségvállalású rendezvényt kiviteleznek. Projektcsapatuk tagjai, név szerint Varga Nikolett, Nasinszky Jázmin Eszter, Virth Vivien és Király Barbara ennek okán borkóstolót rendeznek Budapesten. Ennek céljául a magyar kistermelő borászatok megismertetését tűzték ki, illetve az érdeklődők ösztönzését a hazai (kistermelői) termékek vásárlására.

Borkóstoló rendezvényük,

a Borparádé Budapest 2023 nevet viselve 2023. november 9-én 18:00 órától várja a kedves érdeklődőket a Bálna Terasz & Bisztró Budapest (Budapest, Fővám tér 11-12, 1093) belterén.

Eseményükhöz Magyarország hat borrégiójából invitáltak régiónként egy-egy kistermelő borászatot a kóstolóra, hogy bemutassák és népszerűsítsék márkájukat és termékeiket a fővárosi közönségnek is. A projektcsapat tagjai szeretnének lehetőséget biztosítani mind a borászatoknak mind pedig az érdeklődőknek, hogy új kapcsolatok szövődjenek, lehetőségek nyíljanak és új vásárlói réteg alakuljon ki.

A társadalmi felelősségvállalású tematika mellett, a projekt fontos részét képezi a média témaköre, így a borászatok kiválasztása során az online platformokon folyó aktivitást és jelenlétet is megvizsgálva

az alábbi hat borászat került meghívásra:

Felső-Pannon borrégió – N3 Borműhely

Felső-Magyarországi borrégió – Losonci Pince

Tokaji borrégió – Gilberries and Wine

Duna borrégió – Knehr Pince

Balatoni borrégió – Tomcsányi Családi Birtok

Pannon borrégió – Volk Pince

Rendezvényük során körbe fogják járni a média és a borpiac kapcsolatát, melyhez a jelenlévő borászatok képviselői mellett segítségükre lesz Novák Dávid sommelier, korábban a Finely Aged Guys TikTok páros egyik tagja, illetve Dr. Veszelszki Ágnes kommunikációkutató, tanszékvezető egyetemi docens; a Borkommunikáció kötet írója.

A beszélgetés témái között a marketing fontossága a borpiacon, illetve a grandiózus pincészetek mellett való érvényesülés kihívásai, nehézségei szerepelnek.

A borkóstolóra látogatóknak lehetőségük lesz a borászatok tételeit megkóstolva megismerni a mögötte álló szakembereket, illetve a beszélgetés során belelátni a kistermelők médiában elfoglalt helyére, lehetőségeire.

A rendezvény során nyereményjátékra is sor fog kerülni, melyen értékes ajándékokkal gazdagodhatnak a résztvevők. A játék támogatói többek között az A38 hajó, Dumaszínház, Cult in Glass, Randevú Kézműves Pékség és a Krémmester.

Borkóstoló rendezvényük, a Borparádé Budapest 2023 nevet viselve 2023. november 9-én 18:00 órától várja a kedves érdeklődőket a Bálna Terasz & Bisztró Budapest (Budapest, Fővám tér 11-12, 1093) belterén.

További információkért, részletekért kísérjék figyelemmel a Borparádé Budapest 2023 közösségi média oldalaikat:

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61551742275135

Instagram: https://www.instagram.com/borparade/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .