AlapanyagokÉlelmiszerkereskedelem

Fagyasszuk, vagy fogyasszuk a tojást?

Miközben a boltok polcait és a híreket kémlelve meghökkenhetünk a tojás árán, ahogy minden élelmiszer árának is a növekedésén, számos kutatás folyik a hőkezelés nélküli tojástermékek kifejlesztésére vonatkozóan, illetve a tojástermékek hosszabb idejű eltárolhatóságára. A témakörben két doktori fokozat szerzés is elindult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi Intézetében.

ToTu tojásfehérjéből készült termékcsalád. GasztroMagazin 2022.

– Két doktori kutatás is a végéhez ért, amelyek segíthetnek a most kialakult helyzet megoldásában is. Alkalmasak a készletgazdálkodási és az energiafelhasználási hatékonyság növelésére. Emna Ayari munkájában a hőkezelés nélküli tartósítási módszerek tojástermékekre gyakorolt hatásával foglalkozott. Ilyen például a más élelmiszer alapanyagokból kivont természetes, bioaktív komponensek használata. Hidas Karina pedig azt vizsgálta, hogyan lehet oly módon fogyasztani a tojások feltörésével készült tojáslevet úgy, hogy abból felengedés után is magasra emelkedett, csalogató illatú piskóta készülhessen – mondta Dr. Németh Csaba, a kutatások témavezetője.

ToTu tojásfehérjéből készült termékcsalád. GasztroMagazin 2022.

A tojástermékek innovációja egyébként számos más területtel is foglalkozik. Ezek közül kiemelten érdekes a tojásfehérjéből készült tejtermék-helyettesítő, ToTu termékcsalád fejlesztése. Ez alternatívát ad a tejmentesen táplálkozóknak a túró, sajtkrém, tejföl, tej, sőt a gyümölcsös joghurt vagy kávéital kiváltására.

További információ: https://www.facebook.com/totutojastermek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .