Nagykőrösről érkezett az ország burgere!
A hétvégén Debrecenben első ízben megrendezett Szaft ’N Burger országos hamburgersütő verseny már elsőre nagy siker volt.
A profi kategória győztese kacsamájas hamburgerrel hozta el az első helyet.
A szervezők becslése szerint nap közben több ezren látogattak ki a debreceni Nagyerdőre, ahol nyárias időben, kellemes füstillat lengte be a Békás-tó környékét. Az országos megmérettetésre több, mint 80 hamburgerrel neveztek egyéni- és csapatversenyben. A szakmai zsűrinek komoly kihívást jelentett a versenymunkák értékelése. Persze a versenyek mellett több szakmai előadás, kóstolás is zajlott, így a közönség is teljes értékű programot kapott.
A Jancsa János által vezetett szakmai „grémium” 4 szempontot nézett, pontozott a versenyben, melyek egyenlő súllyal szerepeltek a pontozólapon. A megjelenésen túl a kreativitás, az íz és persze a harmónia, arányok alapján értékelték a versenyre beadott finomságokat. A hamburgerek egy vak rendszerben, anomim módon jutottak el a bírákhoz.
„A zsűrizés szempontjából jó döntés volt, hogy négyen voltunk, hiszen bár mindenki a saját ízlésének megfelelően is tudott pontozni, azért az látszott, hogy az esetek 95%-ban teljesen egyhangú döntéseket tudtunk hozni.” – jegyezte meg Jancsa Jani, akit a Nagy Burgerkönyv szerzőjeként, gasztrobloggerként és nem mellesleg a Bamba Marha Burger Bár kulináris vezetőjeként is ismerhet a hazai közönség.
A profi kategória fődíját és ezzel együtt Az ország burgere vándordíjat egy évre egy nagykőrösi fiatalember, Zombori Csongor kapta.
A nyertes remekmű az íz és harmónia/arányok terén húzott el a többiekkel szemben. A kacsamájas burger házi mézes-mustáros szósszal, rukkolával, Hortobágy Angus húspogácsával, baconnel, gouda sajttal, friss lilahagymával készült. Igazi ékessége a grillezett friss kacsamáj volt, amit fűszeres, házi szilva chutneyval koronáztak meg, házi buciba zárva.
A szervezők elmondták, hogy rendkívül pozitívak voltak a visszajelzések már a nap folyamán és ezt követően. Biztosan lesz folytatása a Szaft ’N Burgernek. Terveik szerint jövőre majd steak kategóriával is bővül a verseny a cívisvárosban.
A fotó Zombori Csongor saját fotója.