Borászportrék: Figula Mihály
Beszélgetésünk egyik apropóját mindenképpen az adta, hogy idén ifj. Figula Mihály érdemelte ki a Borászok Borásza kitüntető címet. Ez önmagában is nagyszerű dolog, de még az inkább Figula úr életkora miatt. Nagyszerű dolog az is, hogy balatoni borász kapta meg!
Beszélgetésünket hadd kezdjük a Figula Borászat bemutatásával!
Meséljen nekünk kérem úgy a jelenlegi állapotokról, mint a múltról, de a tervekről és célokról is!
Idejövet döbbentem rá, milyen irgalmatlanul nagy és értékes terület az Önök birtoka itt, Balatonfüred szívében. Nem keresik meg magukat az ingatlancápák? Nyilván elképesztő összegeket fizetnének, és még a szőlővel sem kellene bajlódni…?
Biztos fizetnének. Már Édesapa idejében is voltak befektetésre jelentkezők. De mi nem szeretnénk.
Ez egy családi vállalkozás, családi hagyomány. Édesapám és édesanyám úgy döntöttek, hogy megpróbálják ezt újraépíteni. A terület, a birtok az őseiké volt. Elvették, nem adták vissza. Nem is érdemes részletezni, mert aki ezt megélte, az úgyis tudja, érti. Aki ezt nem élte át, nem hallotta első kézből, soha nem is fogja megérteni. Ez egy olyan élethelyzet, ami szerintem feldolgozhatatlan.
Le a kalappal a Szüleim előtt, hogy ebbe belevágtak, a három gyerekkel és a nagy jókedvvel. Innen indult újra a birtoképítés.
Ezek után bárki megkereshet minket. De nincs az az összeg, amiért mi ebből kiszállnánk, vagy ezt eladnánk. Az elődök iránti tisztelet és a szakma iránti szeretet nem engedi ezt meg.
Sokan nem értik ezt. Ez nem egy munkahely. Nem egy pénzbevételi forrás. Ez az életünk.
Gyönyörű helyen vagyunk, Balatonfüreden. Ugyanazt a munkát végezzük itt, ezen a hegyoldalon, mint az általam legjobban tisztelt kollégák az ország más pontjain. Annyi a különbség, hogy mi balatonfürediek vagyunk.
Engem a szőlő és a bor érdekel. Ezentúl a kollégáim és a családom boldogulása.
Olyan szerencsém van, hogy hasonlóan megszállott emberekkel tudok dolgozni. Országszerte munkaerőhiányról és szakemberhiányról beszélünk, miközben mi egy csodálatos kis csapatot tudtunk kialakítani. Számomra lélekemelő, hogy a barátaim szombat hajnalban is kimennek a szőlőbe, és fel sem merül bennük, hogy szombaton ezt ne csinálnák. Egy ilyen típusú vállalkozásban, ahol mindent a Jóisten meg a természet irányít, a munka nem hétfőtől péntekig tart.
Munka akkor van, amikor annak rendje ezt diktálja.
Óriási előnyünk, hogy van ez a 18 fős maximalista csapatunk, ebbe beleértve persze a családunkat is. Így örömteli a munka!
Ez az állandó csapat. Mindent meg tudnak velük oldani, vagy szezonmunkákra vesznek fel embereket?
A szezonmunka nagyon nehéz. Sokkal nehezebb, mint akár csak 10 évvel ezelőtt volt. Az a generáció, amelyik még szerette a szőlőt, sajnos már megöregedett, vagy meghalt. A fiatalok nem szeretik a szőlőt, tisztelet a kivételnek.
Ez már nem is pénz kérdése?
Egyáltalán nem pénz kérdése. Azt érzem, hogy ez hozzáállásbéli kérdés.
Nyilván az is sújt minket, hogy a Balaton parton vagyunk. Itt pohármosogatóként is lehet sok pénzt keresni…
De az alapprobléma a fejekben van.
Az emberek magát a munkát, mint fogalmat, nem tudják értékelni. Ez nagyon elcsúszott ebben a fantasztikus 21. században.
Sokan gondolják, hogy a munka egyenlő egy légkondicionált irodában különböző billentyűk megnyomásával és monitorok bámulásával. Ettől azonban még nincsen tej, kenyér, bor.
Ők nem fogják átélni azt a katartikus élményt, amikor az ember ránéz egy általa megművelt területre!
Nem lesz meg az elvégzett munka öröme.
Ma már a gyerekek is egy egészen furcsa, virtuális világban élnek, amiből nem is nagyon tudnak kiszakadni. Otthon elmondom a fiamnak, hogy a füvet ma te fogod lenyírni! Puffogások után bár, de levágja. Amikor végzett, akkor arra kérem, nézzük meg együtt a rendbe tett kertet. Akkor látom az arcán, hogy leesik neki és velem örül!
Nincs még elveszve a világ, de harcolni kell, még a saját gyerekeinkkel is.
Nem vagyok pesszimista, minden történelmi korszaknak megvoltak a problémái. Most ilyen típusú problémákkal küzdünk, ezeket kell megoldanunk.
Országos dolgokért nem tudok felelősséget vállalni. Hiába vannak néha világot megváltó gondolataim, hogy a magyar szőlő-bor ágazattal mit kellene csinálni. Én ahhoz kevés vagyok. Szőlész-borász ember vagyok, a saját kerítésen belüli teendőkre koncentrálom az energiáimat.
Néhány mondatot szánjunk erre! Mit kezdene Ön a magyar szőlő-bor ágazattal? Hol kezdené megreformálni? Milyen irányba indulna, milyen eszközökkel, kik segítségével?
A jelenlegi helyzetből indulnék ki
A kertészeti egyetemen 140.000 hektár szőlőről tanultunk. Most a HNT adatok szerint kb. 60.000 hektár van. De ha ennek az állapotát is megvizsgálnánk, akkor mintegy 40.000 hektár szőlő maradna…
Nem is azzal kezdeném, hogyan legyen ebből a 40.000-ből újra 140.000 vagy akár 200.000!
Erre a 40.000-re kellene jó koncepciót találni!
Azzal kezdeném, hogy induljunk el a minőség irányába!
Annyira pici a területünk, hogy felesleges beszállnunk a nemzetközi árversenybe. Nekünk nem szabad meglovagolni a divathullámokat.
Amiből kevés van és nagyon jó, az könnyen utat talál magának. A nagy mennyiség mindig árcsökkentő tényező.
Mi Európában dolgozunk, ebből adódóan magas bérköltségekkel, magas önköltséggel. Nem lehet tervünk versenyezni az a világ ipari bortermelésével. És még nem is ejtettünk szót arról, hogy
Kína hamarosan szőlő-bor nagyhatalom lesz.
Gondoljunk bele, hogyan fogják lenyomni az árat.
Nekünk fordítva kell gondolkodnunk. Biztos, hogy a minőség felé fordulnék. Visszaemelném a magyar szőlő-bor ágazatot oda, ahová való. Ahol hajdanán volt.
Megvannak ennek az objektív feltételei? Megvan a termőterület minősége, megvan a szakember állomány?
Igen. Ezek mind megvannak. Éppen abból indulok ki – és én őszintén hiszem azt-, hogy ebben az országban a világ legjobb termőhelyei állnak a rendelkezésünkre. Semmivel sem vagyunk adottságainkban rosszabbak, mint akár a legjobb francia borvidékek.
Vétek ezeken a területeken olyan borokat termelni, amelyeket az üzlet alsó polcain kerülnek értékesítésre. Ehhez ezek a területek túl jók és túl drágák.
Önök sem így kezdték! Hogyan jutott el a Figula Pincészet arra a szintre, ahol már világszínvonalú, a világpiac által magasra értékelt terméket tud megjeleníteni?
Az egyik magyarázat az, hogy a Balatonfüred-Csopaki borvidéken dolgozunk.
Ez a világ legjobb borvidéke. Ennél jobb nincs.
A másik az a koncepció, amit annak idején a szülők kijelöltek. Ezt a jobb utat soha nem hagytuk el. Az volt az elképzelés, hogy magas minőségű termőhelyi bort kell készíteni. Az elmúlt több mint 25 évben ezt a vonalat vittük. Teljesen mindegy volt, hogy éppen milyen szelek fújtak a borpiacon!
Nem csináltunk mi semmi különlegeset. Az meg legyen a mi szerencsénk, hogy éppen mára válik divatossá ez a fajta termőhelyi szemlélet!
Ma az egyedi, különleges termőhelyi boroknak nagy a becsülete a világban. Nem volt ez így az elmúlt 20 évben. Mi miatt fordult ez meg? Igényesebbé, edukáltabbá válik a közönség, vagy ez csak egy divat? Trendi dolog, sosem hallott termőhelyekkel, sosem hallott szőlőfajtákkal?
Azt hiszem, a két dolog közös halmazáról van szó. Nem baj, ha valami divatos, de az a valami legyen igazi és tartalommal teli!
Ha az aktuális borfogyasztási trend az értelmes, tartalmas, egészséges, magas élvezeti értékű terméket keresi, örüljünk annak, hogy a divat éppen egybecseng a mi elképzeléseinkkel!
Sokat hallunk arról, hogy a fogyasztók szerte a világon az egészségeset keresik az élelmiszerből is, így borból is.
A mi borunk gyakorlatilag olyan, mint egy ásványvíz!
Rétegvizekkel táplálkoznak ezek a növények, olyan mélyen van a gyökerük.
Ilyen sziklás, mészköves talajokon, ahol mi dolgozunk, karsztvizeket és rétegvizeket vesz fel a szőlő. Így, ezekből táplálkozva érik meg a fürt. Egy teljesen naturális, természetes csoda születik!
Ennek hidegerjesztésével készül egy alkoholos ital, ami nem keverendő össze semmiféle más alkoholos itallal! Hidegen erjesztett ital, természetes anyagból gyakorlatilag a boron kívül nincs.
A szőlőből menthetetlenül bor lesz, hogyha a levét kinyomkodjuk – ez természetes dolog.
Mindennek eredményeképpen az emberek olyan csodát tudnak magukhoz venni, ami egészséges, finom, és boldoggá tesz.
Ennél többet mit lehet kívánni?!
Tesznek-e azért valamit, hogy ez az egészségesség még inkább az legyen?
A klasszikus, tradicionális utat visszük végig, a mai kor vívmányaival.
Semmit nem teszünk hozzá! De tisztábbak a pincék, tisztább a pince levegője.
A tisztításnál tudunk olyan nóvumokat bevetni, amit 100 évvel ezelőtt nem tudtak.
Tudok hőt elvonni, tehát az erjedésnél hűteni. Ezek olyan beavatkozások, amelyek a természetességet erősítik tovább, igényesebb körülményeket teremtve a borkészítéshez.
Ezektől eltekintve alapvetően az anyai nagymama által elmesélt borkészítési módszert használjuk a mai napig.
A bort nem gyártjuk, nem csináljuk, a bort készítjük. Vagy még inkább: hagyjuk elkészülni.
Ez egy szép, teljesen természetes dolog, amit a maga valójában és a maga eredetiségében kell művelni. Ha így tesszük, akkor itt a végeredmény világszínvonalú lesz.
A magyar borász nem tehetségesebb, mint a német, a francia, az olasz vagy az osztrák kolléga. A tökéletes adottságaink miatt ezek a borok önmaguktól hoznak egy olyan minőséget, amitől ma már a világban az igazán képzett borszakértőknek is leesik az álla.
Rengeteg francia borász kolléga kíváncsi ránk. Jönnek, és megnéznek bennünket, hiszen mi az ő versenyeiken, meg az ő piacaikon érvényesülünk. Kíváncsiak! Amikor kinn vagyok velük a területen, ott már látom, hogy ők értik. Több száz éve, sok generáció óta ezzel foglalkoznak.
Látnak egy-egy balatonszőlősi, balatonfüredi, vagy csopaki dűlőt, ezeket a hihetetlen adottságokat, akkor ők azonnal megértik, hogy ez egy isteni adottság.
Isten adta. Nem fogja elvenni?
A felmelegedésre gondolok, illetve, az éghajlat változásaira. Le lehet-e ezt követni, le kell-e követni?
Akár különleges klónokkal, akár a fajták váltásával? A technológiák gyökeres átalakításával?
Nagyon érdekes a kérdés.
Mindent mérünk: talajhőmérsékletet, talaj feletti hőmérsékletet, talajpárát… Mindenre kíváncsiak vagyunk, és mindent dokumentálunk is, hogy az évjáratok közötti különbséget lássuk.
De a legfontosabb kérdés a saját magunk irányába az, hogy ez vajon egy tendencia-e, vagy olyasfajta ciklikusság, ami az időjárásban éppen most megfigyelhető, de ami majd az egyik-másik évjárattal megáll, és utána állandósul megint egy bizonyos időszakra az időjárás.
Az anyai nagymama azt mesélte, hogy az ő gyerekkorában voltak olyan aszályok, hogy a Balaton bizonyos részein száraz lábbal át lehetett ballagni az északi oldalról a délire. Ma ehhez képest az is hír, ha a Balatonból hiányzik 3 cm víz.
Nem elhanyagolva azt a problémát, hogy a világon komoly vízhiány van! Az átlaghőmérséklet folyamatosan emelkedik. Nem bagatellizálni akarom ezt a kérdést.
Mit lehet csinálni?
Vannak technológiai megoldások, amelyek egy része használhatatlan. Öntözni például.
Mi, akik a termőhelyiségben, a mineráliákban hiszünk, nem öntözhetünk. A szőlő borzasztóan okos növény. Ha odalocsolom a tövéhez a vizet, akkor nem fog lefele törekedni. Nem keresi a vizet 4-5-6 méter mélységben, hanem elfogadja a felszíni locsolást. De abból nem is lesz jó bor!
Szőlészeti oldalról viszont mindenre van megoldás. Az elmúlt évjáratban valóban már augusztus elején elkezdődtek a szüretek az országban. Mi igyekeztünk tenni ez ellen. Francia tanulmányokból kiindulva gyérítettük a lombfalat, hogy a növény kisebb mértékben tudjon fotoszintetizálni. Ezzel nem ért be olyan gyorsan, és nem veszítette el a savat.
Leszedtünk a levélből 10-20-30%-ot. Ezzel nyertünk az olaszrizlingnél akár 2-3 hetet! El tudtuk tolni a szüreti időpontot a normális időszakba. Ilyen trükkjeink vannak.
Teljesen új a kihívás, ezzel nagyon sokat kell foglalkozni.
Bocsánat, ebben az esetben a sav és a cukor nem borult meg? Hiszen végül is tovább maradt fenn érni
A kérdés teljesen jogos. Nálunk egy valódi szüretet 8-10 próbaszüret előz meg. Amikor azt látjuk a mért paraméterek alapján, hogy a mi szőlőnk Ph-ja, savösszetétele, cukortartalma metszetben van egymással, akkor kell szedni a szőlőt.
Erre nagyon figyelünk, így ilyen jellegű problémáink nincsenek.
Szerintem ez egy ciklikusság. Ilyen rövid időn belül ennyire drasztikus időjárásváltozás nem egy globális felmelegedés tendenciája – az én olvasatomban.
Abban bízunk, hogy ez jó irányba fog változni.
A problémát ugyanakkor látjuk. Megpróbáljuk azokkal a szőlőfajtákkal kezelni a kérdést, amik erre valók. Lehetne abban gondolkodni, hogy nézzük meg, hogy mi van a mediterráneumban, és azonnal azokkal a szőlőfajtákkal próbálkozni.
Vannak ilyen gondolatok, ön is hallja.
Igen! Én azonban hiszek abban, hogy amit csinálunk, meg amit örököltünk és ami sok száz éve működik, azt ne dobjuk el. Nem gondolom, hogy ezeket a lépéseket meg kellene tennünk!
Inkább azon kell gondolkodni, hogy mit lehet tenni azért, hogy ezt a növény flórát, ezen az éghajlaton meg lehessen tartani.
Egyszerű megoldásokra gondolok! Ha kevesebb a csapadék és nagy a hőség, meg kell oldani a talajból való kipárolgást. Talajtakarással például.
Növényzettel, mulccsal, kőzettel, mivel?
Bármelyikkel. A lényeg az, az, hogy ezeket a megoldásokat keresem. Sok mindennel próbálkozunk, és elég jó eredményeink vannak. Egy olyan növény, ami már beállt és a gyökere már mélyen van, az a rétegvízzel ellesz. Két hónap aszály meg se kottyan a szőlőnek!
Ha 5-6 méter mélységig kiszárad a föld, akkor nem a szőlő és a bor lesz a gondunk!
Ezek a talajok jól zárják a vizet. Balatonszőlősön komoly kötött agyagaink vannak. Amikor esik az eső, a vizet átengedi, de utána visszakeményedik és zár. Emiatt a párolgás a talajból sokkal nehezebb. Ezeknek a talajoknak nagyon jó a vízháztartásuk.
Vissza kell térni ahhoz a tudáshoz, aminek 100 évvel ezelőtt minden parasztember a birtokában volt. A vizet meg kell becsülni, meg kell tartani.
Olyan telepítéseket ma már nem lehet csinálni, hogy egy zivatar után a víz 90%-a lefolyik a területről.
Fel kell ismerni annak jelentőségét, hogy régen minden egyes tőkealja ki volt tányérozva. Pontosan lehetett tudni, hogy egy ilyen tányérba belefér 6,5 vagy 8,5 liter víz. Az eső után a tőke körül szépen ott állt az a víz, nem folyt le a területről haszontalanul.
Be kell látnunk azt, hogy vannak nálunk magasabb rendű erők. Ezekkel vagy együtt élünk és alkalmazkodunk hozzájuk, vagy nagy baj lesz. Az elmúlt 70 évben az emberiség úgy gondolta, hogy mindent megoldhat.
Azért a víz az úr… Vagy a szél. Vagy a jég.
2016-ban a jég másfél óra alatt elverte a legdrágább ültetvényeinket. A teljes területünk 60%-át elvitte. Azon keseregtünk, mi lesz most?
Minden megoldódott. Volt egy nehezebb évünk, kevesebb volt a szőlőnk. Kicsit össze kellett húzni a nadrágszíjat, de aztán a szőlő kihajtott! A természet megoldja a saját problémáját.
A következő évjáratban ezeken az ültetvényeken újra lehetett szüretelni. Nem kell kétségbeesni.
Sokkal többet tehetnénk azért, hogy jól érezzük magunkat.
Tegyük! Hogyan lett Borászok Borásza Önből?
Nem számítottam erre, bár már évek óta benne voltam a végső ötösben, amiből a borász kollégák kiemelik, hogy ki a legjobb.
2008-ban teljesen váratlanul meghalt Apa. Ő a magyar borásztársadalom egyik igazi nagy figurája volt. Mindenki szerette, mindenki tisztelte.
A mi feladatunk az örökséget kezelni.
A díj kapcsán rengeteg gratulációt kaptunk. Zwack Izabella is küldött, apáink nagyon jóban voltak egymással. Édesapját idézte: a múlt a jövőre kötelez.
Nekünk van múltunk. Ha van múltunk, akkor tudjuk, hogy mi a jövő.
Az eredményhirdetésen a borészkollégák, borbarátok, borszakemberek jobban örültek a sikerünknek, mint én magam.
Összetartó a szakma. Az emberek örülnek egymás sikerének., Ez óriási dolog. és komoly fejlettségi szint. Szakmát, és munkahelyet kaptam a szüleimtől. Ennél nagyobb dolog nincsen. Mit is adhat egy szülő többet annál, hogy az iskola után vár egy cég, amiben dolgozhatok.
Nem egy lakást kaptam, vagy autót, vagy bankbetétet, hanem egy munkahelyet.
Ez az élet értelme is egyben. Szüleim ezt okosan készítették elő.
Nagy kérdés lesz egyébként ebben az országban, hogy ezek a rendszerváltáskor, vagy rendszerváltás után induló családi birtokok, hogy lesznek örökítve.
Mi a saját nevünkkel fémjelzett palackokat juttatjuk el a fogyasztókhoz, akiknek ezzel örömet és élményt akarunk szerezni. Nagy felelősség!
Ha elmegyek egy étterembe, rendelek egy pohár bort, hihetetlen sértés velem szemben, ha a bor nem jó. Annak tökéletesnek kell lennie! Hiszen én egy fehér abroszhoz ültem le. Élményre, élvezetre vágyom. Ha odaadnak egy tál ételt, vagy pohár bort, ami nem jó, akkor ők engem azzal megsértenek, nem tisztelnek!
Én minden egyes fogyasztómat megtisztelem azzal, hogy a legjobb tudásommal készített, lehető legjobb bort adom oda. Ha valaki bármilyen jogos panasszal él, az nekem messze fontosabb, mint a sok ezer gratuláció, hiszen ő segít abban, hogy tovább javuljunk.
Nincs nagyobb bizalom annál, hogy valaki megissza a boromat. A saját szájába veszi, és lenyeli azt. Messze több, mint egy autót megvásárolni! Ezt a bizalmat legfeljebb egy szelet hússal, vagy egy egy szelet kenyérrel tudom összehasonlítani.
Hogyan lehetne a világot a fejéről a talpára állítani? Hogyan lehet egyáltalán azokat a bortermelőket, akik bizalomról, felsőbb hatalmakról beszélnek, nem lecserélni azokra, akik kizárólag bevételmaximalizálásról, költségmegtérülésről, forgási sebességről hajlandók tárgyalni?
Kicsit talán tisztítaná a képet, ha a név is elkülönülne. Ha lenne a bor, meg lenne egy alkoholos ital.
A másik megoldás mélyebben gyökerezik. Neveléssel, egy kulturális szint beállításával a fogyasztót is a fejéről a talpára kellene állítani, hogy pontosan tudja, mit akar kapni a pénzéért.
Azt érzem, hogy ma az emberek nem tudják, mit vásárolnak – és ez talán csak a kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy nem is akarják tudni! Ezt az értelmi rést használja ki az üzleti világ.
Ha a fogyasztó tudatos, és jót akar vásárolni, nem mondhatják neki azt a boltban, hogy a felvágottban 60%-a hústartalom…
Ez a tudatosság az emberekben újraéleszthető! Visszaköszönhet ránk egy jó világ. Ki kell hangsúlyoznom, hogy nem minden pénz kérdése!
Sokan azzal védekeznek, hogy az embereknek kell az olcsó. Szerintem meg az emberek fogyasztási szokásait meg lehet változtatni. A Figula Pincészet vásárlói nem kizárólag gazdag emberek, hanem nagyon igényes, tudatos fogyasztók.
A mi vásárlónk nem iszik meg minden nap 3 üveg bort, hiszen a kulturált borfogyasztás nem erről szól! De ah hetente kétszer bort akar fogyasztani, akkor minőséget vásárol.
Úgyis ezer meg egy szituációban költünk pénzt tökéletesen felesleges dolgokra, amelyek az életünk minőségét nem javítják….
Sok apró lépéssel indulhatunk el egy olyan világrend felé, ami nem a pazarlásról szól.
Én gyerekkoromban nem láttam olyat, hogy étel került a kukába. Soha. Szüleimnél, Nagyszüleimnél ez elképzelhetetlen volt. Ma arról cikkeznek, hogy a „fejlett” országokban az élelmiszerláncok termékeinek 30-40%-a végzi a kukában!
A túlfogyasztásra ösztönzés, a fogyasztói társadalom, a globalizmus, egy világrend. Ez nem politika, ez annál több. Nyilván a Figula család nem fogja helyre tenni a dolgokat, legfeljebb szigetként, pontszerűen tudunk cselekedni.
A Pincészetünkben évente sok ezer vendéget fogadunk. Velük, szemtől szembe, tudatosan, el tudjuk mondani, hogyan éljük az életünket, hogy készítjük a borainkat.
Bízom benne, hogy ők hazavisznek valamit a fejükben tőlünk, és lehet, hogy máshogy fognak utána élelmiszert vásárolni, és másképpen fogják élni az életüket. De ennél többet itt nem lehet tenni.
Érdekes lehet Magyarországon is megteremteni azt a fajta világot, ahol ez a teljesen beteg világrend és a teljesen normális életmód egymás mellett él.
A francia, vagy olasz vidéken nincsen multi. Ott a kertben megterem a zöldség.
Azt felszedik, a helyi étteremben feldolgozzák, és ételt készítenek belőle. A fogyasztó nagy örömmel elfogyasztja ezt ott, helyben. Relatíve sokat fizet érte, amiből a rendszert fenn tudják tartani. Ezek a dolgok ott működnek. Napjainkra a Balatonon is elkezdtek működni. Elég csak a Káli-medencére gondolnunk!
Legyünk optimisták, és higgyünk abban, hogy ez a gondolkodás egyre nagyobb teret nyer!
Vannak ez ellen ható erők. Tudatosan gátolnák, hogy ne neveljen a helyi tenyésztő se 10 disznót, se 20-at, hanem vegye csak meg a vendéglős a dán sertést a húskereskedőtől. Ezeket az erőket minden eszközzel el kell fojtani.
Hadd hizlaljon disznót a helyi vállalkozó, hiszen ő abból tud megélni.
Hadd dolgozgasson helyi termékkel a vendéglős, hiszen ő azzal tud különlegeset, máshol nem kaphatót kínálni.
Hadd fogyaszthasson az ide látogató vendég regionális árut, ételt, bort! Hiszen ezért érdemes idejönnie!
Fejlődünk? Látszik-e az, hogy nyitott szemmel járnak az emberek?
Azt kell mondjam, hogy igen.
Néha már inkább az a gondunk, hogy a kelleténél is többen jönnek! Nem minden esetben azért, mert az üzenetünkre kíváncsiak, hanem azért, mert ma divatos elmenni egy borászatba bort kóstolni.
Erre mondjuk mi azt, hogy ez a fejlődésnek, a fogyasztói edukációnak egy olyan lépcsője, amit nem szabad kihagyni. Még ha a fiatalok egy legény- vagy lánybúcsú részeként látogatnak is ide, akkor is! Ha a 10 fiatalból 4 okosabban, tudatosabban megy haza, az nekünk már egy győztes szituáció.
Rengeteg a vendégünk. Csoportosíthatnánk, hogy ebből hány százalék a borértő, hány a külföldi, mennyi a nő, hányan vannak a fiatalok – nekünk ők mind vendégek. Az elsőtől az utolsóig.
A mi dolgunk az, hogy olyan vendéggé alakítsuk őket, aki aztán mindannyiunknak kedves. Ez nyilván egy folyamat.
Vannak olyan vásárlóink, akik valamilyen céges rendezvény vendégeiként keveredtek ide. Azt se tudták, melyik borászatnál vannak. Azóta tudatos Figula-vevők lettek. Elindultak a könnyebb boraikkal, és mára 10 év elteltével ők az elsők, akik elővásárolják a dűlőszelektált ládánkat. Mára erre szükségük van!
De ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Amikor a rendszerváltás után panaszkodtam Apának, hogy ez a napi robot olyan nehéz így, meg fárasztó, hogy csak jönnek a vendégek és nem is érdekli őket semmi… Ő mindig azt felelte:
„Figyelj kisfiam! Nincsen semmi baj, lesz itt majd rend, ha lesz vendég, meg lesz vendéglátás.”
Ha én nem csinálok vendéglátást, akkor hogy várjam el, hogy legyen vendég? Ez a tyúk meg a tojás esete.
Nekünk ezzel nehezebb a dolgunk. Egy skandináv vendég sokkal tudatosabban jön be egy borászatba, sokkal kulturáltabban hallgatja végig az előadást, a borkóstolót – miközben semmiféle borkultúrája nincsen. De talán éppen ezért csináltak maguknak. Nem véletlen, hogy a legtöbb Michelin-csillagos étterem ott van náluk.
Egy skandinávnak tényleg a küszöbére hordanak minden földi jót. Mégis eljön ide, és boldog, és hálás azért, mert elvisszük a szőlőbe, leültetjük egy asztalhoz, mutatunk neki egy pár bort. Érzi a minőséget! Jó a bor, friss a kenyér, kedves az ember. Neki ennyi kell és ettől boldog.
A dolog így működik. Ezek az emberek helyben fogyasztanak, itt vásárolnak, drága szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ha a magyar bort a helyére tesszük, ez olyan erős marketing eszköz lehet a kezünkben, hogy ide lehet vele hozni a fél világot turistának. Ők már nem csak a szőlő-bor ágazatot fogják eltartani, hanem ezen túl sok szolgáltatót. Mindenkit.
Ha valahol jó az étel meg jó az ital, ott a turista boldog. Induljunk ki saját magunkból! Bárhová is megyünk a világba, ott talán esetlenebbek vagyunk. De ha van egy kedves felszolgáló, aki kivisz egy jó italt, meg egy jó ételt, onnantól fogva otthonosan érezzük magunkat.
Ez a turizmus titka.
Jó irány-e az, hogy megjelentek a piacon tömegtermelő, bornak hívott vegyületeket kínáló pénzügyi vállalkozások? Lehet-e ez egyfajta belépő-e a magasabb borkultúra felé, vagy ez inkább csak tévút?
Nehéz erre válaszolni. Azt mondom, hogy csak azokban az országokban van borkultúra, ahol a társadalom minden szintjén van borfogyasztás. Az nem működhet, hogy Magyarországon 30-40-50 menő borászat elitista módon kiszolgálja a felső 5.000 vagy inkább 2.000 vendéget. Attól nem fog dübörögni a magyar borkultúra.
Kellenek, akik nagy tömegben termelnek olyan minőségi minimumot, ami a borkultúra legalsó lépcsőfokát jelenti.
Jelen pillanatban melyik hazai cég tart itt és melyik nem, tényleg nem tisztem megítélni.
Látom, hogy van 1-2 olyan borászat most már a piacon, ami ebbe az irányba tart.
Elsősorban azt kellene elérnünk, hogy a multik alsó polcáról eltűnjenek a másfél-2 literes pet-palackos „borok”. Ráadásul ezek tartalma nem is magyar eredetű!
Mindenkinek jó bort kell adni!
A borkultúra nem szegmentálja a borfogyasztást a gazdag és a szegény között. Mindenkinek legyen jó.
Önök egyébként szándékoznak-e ezen a tömegbor-piacon megjelenni?
Nem tudunk. Ez a cég a méretei és a lokációja miatt alkalmatlan alacsony árfekvésű borok termelésére. A működési költségeink magasak, nálunk borzasztó drága minden nap kinyitni az ajtót.
Nálunk a szőlőmunkát is diplomás kollégák végzik el.
Azért ők, mert ők tudják azzal a szemlélettel elvégezni ezt a feladatot, hogy abból az elérhető legmagasabb minőségű termés legyen. Ez máshogyan nem működik, ezt így kell csinálni.
Ennek ellenére, a Figula Pince tudatosan törekszik arra, hogy a termékeink között megtalálhatóak legyenek olyan árfekvésű borok is, amiket egy átlagos fizetésből élő magyar vendég is meg tud magának engedni.
Melyek ezek a borok?
A Zenit and More, az Olaszrizling, vagy a Rosé Cuvée borunk 1800-2000 forintos termékek. Ez már majdnem egy doboz cigaretta árszintje…
A kérdés, hogy ki mit szeretne az élettől! Egy színházjegy sem drágább, mint egy csomó káros szenvedély. Egy jó könyv sem olyan nagy pénz.
A kultúra és a kulturált borfogyasztás nem pénzkérdés. Edukáció kérdése, semmi egyéb.
Gyönyörű végszó. Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.
